2015. április 13., hétfő

Kassel, Bergpark Wilhelmshöhe, SzG3


Eléggé érdekes lesz, hogy ezen a bejegyzésen hogyan esek túl, mivel eléggé nagy falatnak tűnik, ahogy a hely is az.
Európában egyedülálló létesítménnyel állunk szembe. Ez a legnagyobb barokk park Európában, amely azonban gondosan követi az angol tájépítészet elképzeléseit. Ráadásul egy hegyoldalban, holott az ilyen jellegű parkok szinte kivétel nélkül sík területen épültek. Területe 2,4 km2. Georg Dehio (a jelenkori kulturális örökség védelmének doyenje) megjegyezte, ekkora léptékben barokk kertet nem alakítottak ki sehol.
1696-ban kezdődött a park kialakítása és folyt vagy 150 éven keresztül. Az építtetők között megtaláljuk a tartománygrófokat és a választófejedelmeket is. 2013-ban az UNESCO felvette a világörökségi listára.
Amikor elkezdődött a park építése, először az un. kis Herkulest építették meg, ennek maradványa még most is látható. De később úgy döntöttek, hogy innen kb. 400 m-re felépítik a mostani (nagy) Herkulest, így a munkálatok egy időre leálltak. 1701-ben kezdődött meg a nagy kastély építése, míg a Herkules szobor (ill. annak talapzata)  1717-ben készült el. Megépítették a vízesés sort is alatta, de csak kb. 250 m hosszan, bár eredetileg a nagy kastélyig futott volna le. Ez soha sem készült el.
1786-tól jelentős felújítási és bővítési munkálatok kezdődtek: a Löwenburg (erről később), a Taufelbrücke (Pokol-híd), a Lac (a Kastély-tó), a Fontänenteich (a Szökőkút-tó), az Aquädukt (a római vízvezeték), a Steinhöfer Wasserfall (a Kő vízesés), ezek a legfontosabb elemek.
1806-ban érdekes politikai változás áll be a környéken, Napóleon serege megjelent a város mellet, majd ennek következtében a legfiatalabb testvére, Jerome Bonaparte lett az itt újonnan létrehozott Westfáliai Királyság uralkodója, egészen 1813-ig (Napóleon bukása). Ekkor I. Vilmos választófejedelem visszatért uralkodni. Fia, I. Frigyes Vilmos a porosz-osztrák háborúban az osztrákokkal szimpatizált és miután a poroszok győztek, bebörtönözték és ezzel a parképítés folyamata is lezárult (még megépítette az Új vízeséseket), valamint a Hessen-Kassel dinasztia napjai is leáldoztak.
Még egy Napóleon vonatkozása van a helynek, III. Napóleon 1870-ben az itteni kastélyban raboskodott egy rövid ideig
Ez után császári nyaraló lett a kastélyból.
A XX. században már nem építettek itt semmit, viszont a tervszerű karbantartásra igen nagy figyelmet fordítottak.
Egy érdekesség: 1923-1927-ig autóversenyek, 1951-1954-ig motorversenyek voltak itt, de ezek szerint győzőtt a józan ész, mivel ilyenek azóta sincsenek!
Ha meg akarjuk látogatni a parkot, először is le kell parkolni valahol a kocsinkkal (gyalog igen messze van a belvárostól), szerencsére ezekből elég sok van. Először a kastélyig jutunk fel, itt kiállításokat tekinthetünk meg. De a lényeg a park. Ha megnézitek figyelmesen a képeket, itt minden mesterséges. Szó szerint irgalmatlan mennyiségű sziklát hoztak fel ide és abból építettek meg mindent (az hogy ez szép vagy se, mindenki döntse el). A vízeséseket, az útszegélyeket, a patakok mederbélelését, több tízezer tonna kő (vagy százezer?). Ahogy halad felfelé az ember, folyamatosan döbben le a látványtól, meg a belefeccölt munka mennyiségétől. Ráadásul a látványos dolgok csak minden év május 1-e után indulnak be, ezek a vízesések és a szökőkutak sora. Miután ezek üzemeltetése rengeteg vizet emészt fel, ezért hetente csak kétszer indítják be, szerdán és vasárnap (meg ünnepnapokon). A szükséges vizet tavakban tárolják. A legmagasabb ponton, a Herkules szobornál kezdik a nagy vízeséssel 14:30-kor. Ahogy szépen halad lefelé a víztömeg, sorra belép a többi vizes hely is. A Kő vízesés, a Pokol hídja, a vízesések és végén a nagy szökőkút. Mindenre hagynak időt, hogy a nép az egyik helyről elvándorolhasson a másikig! Ezt sajnos még nem láttam. Most is van víz a patakokban és a vízesésekbe, de ez szerintem csak kb 5 %-a lehet a nagy attrakciónak.
Injoy Bergpark Wilhelmshöhe!


Vissza a főoldalra (katalógus)

Kassel Fotóalbum ITT található!

Schloß Wilhelmshöhe
Schloß Wilhelmshöhe
Schloß Wilhelmshöhe
kilátás a kastély felől a városra
Szókratész pavilonja
Júnó temploma
a vízesések
a római vízvezeték, alatta a vízesések
a vízesések

- 360 fokos körpanoráma. Kb úgy működik, mint a Street View. Szépen be lehet sétálni az egész parkot 306 fokos panorámák megtekintésével.

a vízesések
az Aquädukt (római vízvezeték)
az Aquädukt (római vízvezeték)
vízesés az Aquädukt alatt
a vízesések
Höllenteich és a Neptungrotte

Teufelsbrücke
Höllenteich
Teufelsbrücke
Teufelsbrücke
Neptunbassin (Neptun medencéje)
a Nagy vízesés
Herkules
a Felseneck
patak az erdőben
a vízesések
Plutogrotte (Plutó barlangja)
Höllenteich
Großes Gewächshaus
Lac

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése