2016. október 20., csütörtök

Freilassing, Lokwelt, SzG3


Eredetileg a freilassingi állomás volt az úti célom, mivel ez az utolsó (határ)állomás a német oldalon Ausztria felé. Maga az állomás csalódást okozott, alig tudtam valami újat fotózni a vasúti fotóim közé. Ahogy beértem a városba, több helyen láttam, hogy irányítás van egy Lokwelt hely felé. Ami magyarul Mozdonyvilág. Nem kellett sok noszogatás magamnak, hogy akkor nézzük meg azt. Gyakorlatilag a vasútállomás nyugati végében van (a város felőli, északi oldalon). Miután gyakorlatilag senki nem volt ott, üres parkolóba kellett beállnom. Átsétálva néhány vágányon , már ott is van az ember a kiállításon. Fizetni kell, de nem vészes (ha jól emlékszem 6 Euró volt 2016-ban). A kiállított mozdonyok a volt fűtőház területén vannak elhelyezve. Azon lehet vitatkozni, hogy a kiállítás módja mindenkinek tetszik-e (a mozdonyok általában az egyik oldalukon fel vannak vágva, hogy a belső szerkezetet is lehessen látni), nekem inkább a helyrehozott. működőképes mozdonyok a kedvenceim. A honlapot megnézve vannak ilyenek is, de én ezeket nem találtam. Van egy kísérleti mágnes lebegtetésű vasút is, valószínűleg nem lehetett valami nagy siker, mert sehol nem alkalmazzák. Én csak egy közepes vasúti múzeumnak tudnám minősíteni, de ha valaki érdeklődik ilyen iránt, akkor nézze meg (Salzburgtól szó szerint csak egy ugrás).

A vasúti fotóim ITT találhatóak!

Vissza a főoldalra (katalógus)

A beszámoló Fotóalbuma ITT található!

Köf II
B IX
Lag 1
E16 116 007-6
E44 244 051-9
E44.5 144 508-9
E03 103 167-3
V16 140 001
MBB Magnetschwebebahn
DUOMATIC 06-32
Plassermatic VKR 04

Vissza a főoldalra (katalógus)

2016. szeptember 29., csütörtök

München 3. (2016), SzG3

Folytassuk a barangolást München kevésbé ismert részein.

A Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

Vissza a főoldalra (katalógus)

1./ Neue Messe:


München keleti részén (Trudering-Riem) található az Új Vásár területe. Amikor kinőtték a régi területét, a már használaton kívüli régi repülőtér - München - Riem - felépítették az Új Vásár területét. Ez abban az időben a legnagyobb építkezés volt Münchenben. A régi repülőtérből csak az irányító torony maradt meg. Én csak a Vásár melletti Vásártavat (Messesee) néztem meg, mint nagy vízkedvelő. Modern, de ezzel együtt egy nagyon szép környezetet teremtettek vele. A tavat kettéosztó út mellett található a németeknél (és az osztrákoknál is) szokásos nagy vitrinszerű mű, Stephan Huber két vízben álló alkotása: a Gran Paradiso. A tavakban vannak aranyhalak, szökőkutak, mellette több szálloda, közöttük a hatalmas H2 (jó kávét főznek benne).

a Messesee
a Messesee
a Messesee
a Messesee
a Messesee

a Messesee
a régi repülőtér megmaradt irányító tornya
a régi repülőtér megmaradt irányító tornya
a H2 Hotel

2./ a Régi Botanikus Kert és környéke:



A Régi Botanikus kert a Maxvorstadt-ban található, néhány perc sétára a Főpályaudvartól, gyakorlatilag a tényleges Belváros mellett. 1812-ben nyitották meg, majd amikor már kicsi lett, a Botanikus kert kiköltözött Nymphenburgba. Szerencsére nem dobták ki a régit, a müncheniek egyik kedvenc pihenő parkja lett, többek között a belvárosi elhelyezkedése miatt is. Van benne egy nagy sörkert is (ez a németeknél abszolút egy elvárható dolog, az lenne a furcsa, ha nem lenne). Én egy nagyon szép időt fogtam ki a parkban. Nem nagy, de igen kellemes hely a Belvárosban. Körülötte szép (és nagy) állami épületek láthatóak. 

Neuer Justizpalast

Landgericht München I
a Neptun kút mellett
a Neptun kút



- 3./ a Múzeum negyed:



A Múzeum sziget mellett van egy Múzeum negyed is Münchenben. Itt rengeteg múzeum található: 

Pinakothek der Moderne
Alte Pinakothek
- Neue Pinakothek
Glyptothek
Lenbachhaus
Museum Brandhorst
Paläontologisches Museum München
Antikensammlung
Staatliches Museum ägyptischer Kunst
Museum Reich der Kristalle

Nagy a bőség zavara, mindenkinek a pénztárcája szerint, kinek mire futja. Nekem itt az tetszett (mint sok más helyen), ahogy a németek a vizet kezelik, itt konkrétan a Neue Pinakothek előtt és mellett. Egyszerűen nagyszerű, hogy egy ilyen kis helyből is mit kihoztak. Ez főleg a Fotóalbumban látszik jól.

szobor Pinakothek der Moderne előtt
Pinakothek der Moderne
Pinakothek der Moderne
Alte Pinakothek
Neue Pinakothek
Neue Pinakothek
Neue Pinakothek
Neue Pinakothek

4. Perlach:



Perlach egy külváros München DK-i részén, ez a miatt került bele a beszámolóba, mivel itt tudtam több képet készíteni egy szintén német sajátosságról. Sok nagy városban (köztük Kassel-ben is) láttam a különféle helyeken kis kerteket. De ezek sok esetben nem a város külső részén találhatóak (ott is, de...), hanem egy adott kerület valamilyen nem beépített részén (akár egy város belvárosához is közel). Itt nagyon szépen karbantartott hobbikertek találhatóak, sok zöldséggel és gyümölcsfákkal, amiket nagy odaadással gondoznak. És nem a németek régi keleti felén találhatóak, tehát nem szoc. örökség. Az még egy általános dolog, hogy egy német azért nem nagyon hajol le gazolni, így a zöldségeket a minden kertészetben kapható emelt ládákban termeszti úgy mellmagasságban. Ennyi és érdekes.






5. Újabb modern épületek:

Ez a pár fénykép csak ahhoz csatlakozik, hogy Münchenben nagyon sok az új épület, csarnok, most ezek közül kerül sorra néhány.



Nagyon sok fénykép van a Fotóalbumban e fenti helyekről, valamint egyes részekről nem írtam beszámolót, fénykép formájában ott láthatóak. 

Vissza a főoldalra (katalógus)

2016. augusztus 13., szombat

Bad Tölz, SzG3


Németország tele van Bad-okkal és nem véletlenül. Szinte mindenhol lehet valami olyan vizet találni, ami jó valamire (vagy valami ellen). Ezek közül az egyik a dél bajor Bad Tölz, amely kiemelkedik a régi városmag szépségével. Maga a város - melyet az Isar folyó oszt ketté (München folyója is!) - tényleg két részből áll. Az óvárosi rész önmagában egy nagy szám. A fő vonulat az Isar hídjától indul, egészen a Városházáig. Az út két oldalán (Marktstrasse) zömmel kétemeletes paraszt reneszánsz stílusban épült házak húzódnak. Főleg nyáron számtalan étterem települ ki az utcára. Maga a Városháza is nagyon szép. Mellette található egy épület, ahol a tölzi Planetárium található. Visszatérve a folyóhoz, ismét meg kell állapítanom, hogy a németek teljesen másként kezelik a vizeket, mint mi. Itt is látható, hogy mesterséges partot csak ott csinálnak, ahol feltétlenül szükséges, pld hídfőnél, de itt is csak az egyik oldalon csinálták meg. A többi részen szabadon le lehet menni a partra, ahol zömmel parkok találhatóak. Az Óvároshoz képpeni másik oldal a "Bad" rész, mivel itt találtak jódos gyógyvizeket 1845-ben, amelyek a legerősebb és legtisztább jódos vizek az egész országban. Ekkor kapta a város a Bad kiegészítő nevet. Természetesen kiépült a fürdő rész is, erre a vízre alapozva. Ezen az oldalon található a Franziskanerkirche, amely mögött egy nagyon szép Kurgarten (Fürdői park - Franziskaner Kurgarten (Streidlgarten-Rosenpark)). Rózsakertként is működik, természetesen szökőkutak és kis tó is található itt.
Az Óváros fantasztikusan szép (sajnos, amikor itt voltam, nem sütött a nap, így a színek kissé fakók), jó sétákat lehet tenni az Isar partján és nagyon szép a fürdői oldal is, szerintem ha valaki erre jár nézze meg és sétáljon jó nagyokat!

FOTÓALBUM az összes, Bad Tölz-ben készített kép itt látható!

Vissza a főoldalra (katalógus)







 Stadtturm
 Rathaus
Tölzer Planetarium
Stadtpfarrkirche Maria Himmelfahrt
Stadtpfarrkirche Maria Himmelfahrt

 az Isar folyó
 az Isar folyó
 az Isar folyó
az Isar folyó
 Kalvarienbergkirche
 Franziskanerkirche
 Franziskaner Kurgarten (Streidlgarten-Rosenpark) 
  Franziskaner Kurgarten (Streidlgarten-Rosenpark)
  Franziskaner Kurgarten (Streidlgarten-Rosenpark)
der Bulle von Tölz Brunnen

Vissza a főoldalra (katalógus)