2016. június 19., vasárnap

Berlin, Schloß Charlottenburg, SzG3


Először is azt kell tisztázni, hogy a cím nem elírás, mivel nem sch-val kell írni a Charlottenburgot. Sophie Charlotte von Hannover III. Frigyes választófejedelem felesége volt, neki kezdték építeni ezt a csodálatos palotát. Sophie nagyon korán meghalt (36 éves volt), emlékére ezt a környéket Charlottenburgnak nevezték el. Egyébként ez Berlin legnépesebb kerülete és itt él (az egyéb nemzetiségeken kívül) arányában a legtöbb orosz, így néha Charlottengrad-nak is szokták hívni. Maga a kastély és a parkja a várost átszelő Spree folyó partján helyezkedik el. Mivel viszonylag messze van a belvárostól, berlini szinten talán eléggé egyszerű parkolóhelyet találni, ami Berlinben eléggé nagy szó (vagy csak én voltam szerencsés, mert pont az egyik bejárat mellett tudtam leállni). Az egész terület a Stiftung Preußische Schlösser und Gärten Berlin-Brandenburg (Porosz Kastélyok és Kertek Berlin-Brandenburgban Alapítvány) kezelésében van. Ez az Alapítvány kezel egyébként számtalan más kastélyt és annak parkját. Az látszik, hogy irgalmatlan mennyiségű pénz felett rendelkeznek. Jelenleg itt is nagy felújítási munkák folynak, most a központi szárnyat és annak kupolását újítják fel (ez majd látszik a fényképeken is). A palota kertjét az egyik oldalról, mint azt írtam, a Spree folyó határolja. A németek minden ilyet kihasználnak turisztikailag, most is eldöcögött itt egy turista hajó. Amit szintén már korábban is észre lehetett venni, a kastélyok közvetlen közelében francia típusú kertek vannak kialakítva és ahogy távolodunk, úgy megy át az angol tipusú parkba. Itt viszonylag éles a határ, a téglalap alakú francia kerten kívül minden más parkrészlet angol típusú. A francia kert végében van egy szokásos tó, itt barátságos hattyúk és kacsák várják a falatkákat a látogatóktól. Ahogy behatolunk az angol parkba, rábukkanunk egy mauzóleumra (előtte gondozott, szép kis virágos park). Ezt konkrétan temetésre is használták, itt nyugszik a maga korában rendkívül népszerű porosz királyné, Lujza, ill. összesen 7 porosz uralkodót és feleségeket temettek ide. Visszatérve a parkba, több gondosan karbantartott sétaúton visszatérhetünk a kastélyhoz. Az szembeötlő, hogy több, különböző stílusban épült szárnnyal toldották meg a központi kastélyt annak fejlesztése során, így egy nagyon hosszú kastély épület együttes jött létre. A nyugati végen található a volt színház, az ma múzeum. A palota és a színház között van a Nagy Pálmaház (Orangerie), vele szemben, teljesen különállóan, a Kis Pálmaház. A fő kastély udvara azért már körbe lett kerítve egy díszes kerítéssel és kapuval együtt, oda azért közemberek már nem nagyon tudtak bejutni. Maga a park szabadon látogatható és ingyenes. A felújítás ellenére a kastély nyitva van, a kiállításai látogathatóak (ha van rá idő és főleg pénz).

Fotóalbum (az összes, Berlin, Schloß Charlottenburg-ban készített kép itt látható)!

Vissza a főoldalra (katalógus)

- a kastély:

 Museum
 Museum
 Große Orangerie
 Große Orangerie
 Große Orangerie
 Kleine Orangerie
Große Orangerie
 Schloß Charlottenburg
 Schloß Charlottenburg
 Schloß Charlottenburg
 Schloß Charlottenburg
Schloß Charlottenburg
 Neuer Flügel
 Neuer Flügel
Neuer Flügel
 Neuer Pavillon
Neuer Pavillon
 Mausoleum
Mausoleum

- a kastélypark:


 a Spree folyó a park felől










Vissza a főoldalra (katalógus)

Potsdam, Sanssouci, SzG3



Talán az eddigi legnehezebb feladatom előtt állok, amikor erről a helyről kell beszámolót írnom (kivételesen csak két térképen fért el a helyszín!). Aki nem látta még ezt, az el sem tudja képzelni, hogy mi minden van itt és mekkora területen. Valószínűleg egy inkább minimál leírást fogok elkövetni (már amennyire ez lehetséges), beszéljenek a képek. Azt már korábban is írtam, hogy a németeknél létezik egy ilyen nevű alapítvány, amely egyben e terület tulajdonosa is: Prussian Palaces and Gardens Foundation Berlin-Brandenburg (Porosz kertek és Paloták Alapítvány Berlin-Poroszországban). Számunkra hihetetlen, 155 millió eurós költségvetéssel gazdálkodott eddig, de meg is látszik az eredménye, vagy meg fog látszani, mivel több helyen azért nem tudtam normális képet csinálni, mert a kastély, vagy annak egy része be volt állványozva. A kastélykomplexumnak nevet adó alap palota, a Sans Souci, tulajdonképpen az egyik "legjelentéktelenebb" része az egésznek, természetesen csak az itteni viszonylatban. A homlokzatán található a felirat, amelyről az egész hely a nevét kapta. A kastély alapjait Nagy Frigyes tette le 1744-ben. A többi európai királyi kastélyokhoz képest eléggé szerény volt. E miatt később bővíteni kellett a helyet, a déli oldal felől jobbra a Képtár épületével, balra pedig az "Új szobák" épülettel. A park leglátványosabb része a Sans Souci alatt terül el, ez a szőlőskertek terasz sorozata. Legalul a Lustgarten található a fő szökőkúttal. Amikor leértem ide, megdöbbenve láttam, hogy az ún. Új palota igencsak távol található, de elhatároztam, hogy mindenképpen elmegyek odáig, ha már egyszer itt vagyok. Így visszamentem az "Új szobák"-ig. E mögött egy történelmi szélmalom található, nekem egy kicsit bizarr egy ilyen palotakomplexum területén. Tovább haladva megtekinthető a Szicíliai kert. Még tovább haladva eljutunk a park Botanikus Kertjéhez, amit az Egyetem működtet, jelenleg nem megtekinthető. Tovább haladva belebotlunk az Antik templom épületébe, ami római mintára készült. Ez után nemsokára tényleg eljutunk az Új palotához, amely sokkal hatalmasabb, dekoratívabb az eredeti Sans Souci-hoz képest. Jelenleg is felújítási munkák folynak benne, de egy része már megtekinthető. A kastély után két hatalmas épület és egy szintén hatalmas oszlopsor zárja a területet. Az előbbi (ami máshol kastélynak bőven elmenne) volt a szolgák szállása, jelenleg szintén az Egyetem használja. Az oszlopsor köti össze ezt a két épületet. Visszafelé sétálva először a Kínai Teaházba botlottam bele, majd nemsokára elértem a Béke templomát. Ez olasz stílusú templom imitáció (szerintem nem volt funkciója azon kívül, hogy volt) egy szép tó partján. A vizek - szokás szerint - itt is jelentős szerepet játszanak, a tavak, a szökőkutak, patakok szinte mindenhol fellelhetőek a parkban. A parkon kívül is találhatóak még létesítmények: a Romhegy egy mű kör alakú rommal, és jelenleg újítják fel a szőlőhegyet (talán mostanra átadásra került, amikor ott voltam, majdnem kész volt). A fentieken kívül még más létesítmények is vannak a parkban, sajnos mindet nem tudtam megnézni. Potsdam egy kicsit messze van, de ha valaki erre jár, kiemelten megnézendő!!!!
P.s.: végre nem panaszkodhattam az időjárásra, döbbenetesen jó volt az idő, fotófelhőkkel, remélem, tetszenek a képek!

Fotóalbum (az összes, Potsdam, Sanssouci-ban készített kép itt látható)!

Vissza a főoldalra (katalógus)

- Schloß Sanssouci:






- Neue Kammern:




- Historische Mühle:




- Sizilianischer Garten:




- Chinesisches Haus im Park Sanssouci:





- Neues Palais:








- a Neues Palais mögötti épületek és az Oszlopsor:







- Friedenskirche:








- Antikentempel:




- Botanischer Garten:





- Bildergalerie:




- Park Sanssouci:

   - Lustgarten:


 Weinbergterassen

 Weinbergterassen
 Weinbergterassen

   - a park:












- a jelenlegi területen kívül eső létesítmények:

   - Ruinenberg:


   - Ehemaliger Winzensberg :





Vissza a főoldalra (katalógus)