2015. június 8., hétfő

Wilhelmshausen, Obermühle (Felsőmalom), SzG3


Na ide aztán tényleg a véletlen alapján jutottam el. Ahogy Hann.Mündenből átmentem Caldenbe, úgy gondoltam, hogy átvágok kb. toronyiránt, lássuk a vidéki Németországot is. Hát láttam. Nagy nyugalom, biztonság, senki nem siet sehová, stb. Kasselből Hann. Mündenig a Fulda partján jöttem végig, visszafelé itt kellet Calden felé elkanyarodni. Érdekes, hogy az út mellett nem láttam táblát e műemlék malom felé irányítandó a közönséget, csak ahogy elhagytam a főutat. Viszonylag rövid keresgélés után meg is találtam (a helye pontosan be van jelölve). Eredete nagyon régre nyúlik vissza, az első említése 1590 körülről származik. A tégla épületet 1904-ben építették. Most is működőképes a malom, jelenleg a Fulda völgyének emlékeit ápoló Történelmi és Múzeumi Egyesület kezeli. A paraszti életet bemutató kiállítás van benne. Most persze még nem lehetett ezt megnézni, mivel zárva volt (talán én voltam az egyetlen látogató az adott hónapban - ilyenkor az idegenforgalom gyakorlatilag nulla - arról nem is beszélve, hogy ez a hely azért tényleg isten háta mögötti helynek számít, még ha gyakorlatilag Németország kellős közepén található). Nagyjából ennyit lehet erről a helyről tudni, most még azt sem tudom ajánlani, hogy ha valaki erre jár, akkor nézze meg. Egyszerűen Itt voltam.

Vissza a főoldalra (katalógus)

 Wilhelmshausen, Obermühle
 Wilhelmshausen, Obermühle
 Wilhelmshausen, Obermühle
 Wilhelmshausen, Obermühle
 Wilhelmshausen, Obermühle
 Wilhelmshausen, Obermühle
Wilhelmshausen, Obermühle

Vissza a főoldalra (katalógus)

2015. április 15., szerda

Passau, vízi erőmű a Dunán, SzG3


Amikor megnéztem Passau-t, a Városházánál láttam egy vízmértéket, ahol bejelölték, mekkorák voltak az árvizek a városban. A 2. legmagasabb 2013-ban volt, vagyis nem túl rég. Úgy látszik, hogy a város feletti vízi erőmű (és a gátja) nem tudta megvédeni a várost. Arra azért kíváncsi lennék, e nélkül is ekkora lett volna a baj, vagy a gát egy jó nagy mennyiségű vizet azért visszatartott. Ez azért érdekes, mivel én viszonylag erősen vízi erőmű párti vagyok, de azért azt be kell látni, hogy mindig mindent nem tudnak. Viszont egész Németország tele van kisebb nagyobb vízi erőművekkel és azért azt nem biztos, hogy elmondhatjuk: Ők tudják rosszul (Mo-n szitokszó a vízi erőmű, bár mostanában (2018) azért már hallottam néha, az ide jövő vizeket meg kellene fogni, főleg a tavaszi nagy árvizeknél (lásd záportározó), amit aztán nyáron, az aszályos időben fel lehetne használni locsolásra, vagy csak egyszerűen az adott folyó vízszintjének szabályozására). Egyébként itt kívánom megjegyezni, hogy a Lillafüred-i tó is mesterséges, mégsem kifogásolja azt senki (nagyon szép a környezete, lehet rajta csónakázni, stb.). Vissza Passau-hoz. A fentiek miatt eljöttem megtekinteni a Passau feletti vízi erőművet és csináltam néhány fotót róla. Még annyit el lehet róla mondani, hogy jó gyalogos és kerékpáros összeköttetést teremt a két oldal között! 
Egy link: ha valaki kíváncsi, hogy a németek hogyan kezelik a vizeiket (patakok, folyók, szökőkutak,  tavak, parkok, stb.), azok ITT tudhatnak meg erről többet.

Vissza a főoldalra (katalógus)






Vissza a főoldalra (katalógus)

Passau, SzG3


Most egy korábbi városlátogatás jön. Goslar felé menet itt tartottam egy nagyobb pihenőt, de eléggé rossz időt fogtam ki. Ausztriában hatalmas felhők lógtak le egészen a talajig, azt hittem, hogy semmit nem fogok Passauból látni. Az internetes képekből pedig az látszott, hogy igen szép város. A fekvése is igen látványos, három folyó torkollik be egy helyen egymásba. Ezt azért lehet így írni, mert bár látszólag a Dunába torkollik be a másik két folyó (az Ilz és az Inn), nem a Duna a legnagyobb vízhozamú folyó, hanem az Inn. Általában a kisebb folyók torkollanak be a nagyobb vízhozamúba, de itt nem így van. A három folyóra utalva nevezik még Passaut a Három folyó városának is.
Az idő rövidsége miatt csak az ún. Régi várost tudtam megnézni, amely a Duna és az Inn között terül el. Az első probléma szokás szerint a parkolás volt. Ezt úgy oldottam, meg, hogy az egyik dolgozó önként vállalta, hogy ott marad a kocsinál és ha jön valami rendőr vagy parkolóőr, akkor odébb viszi a kocsit. A városba is behajtottak kocsik, holott látszólag sétáló utcák voltak. Szóval úgy a német, mind az osztrák parkolási rend továbbra is rejtély marad előttem. Áttanulmányozva a térképet, először a Szent István dómhoz mentem el. Ez a Régi város egyik legmagasabb pontján helyezkedik el. A fő homlokzata előtt egy szép tér található, a templom körül (valamint az egész városrészben) igen kellemes sikátorok találhatóak. Szerencsére a templomot meg lehetett látogatni, a belső kialakítása nagyon szép. Látványosak a stukkók és a freskók. A Dómtól lesétáltam a régi Városházáig, amely a Duna parton helyezkedik el. Itt a Duna eléggé gyors sodrású, dombok közé van beszorítva. Partján több hajókikötő található. A régi Városháza eléggé látványos kialakítású, azonban a színek a sűrű felhőzet miatt nem igazán jöttek elő. A túlparton van a vár, oda most sajnos nem tudtam eljutni. Még egy fél órát sétáltam a város különböző sikátoraiban majd visszamentem a kocsihoz.
Passau egy szép város, de kellett volna hozzá egy kicsit jobb idő és több idő is, mert sok látnivaló van itt. Talán majd máskor.
Időközben (2019) sikerült ellátogatni ide ismét a feleségemmel és az unokámmal, az a beszámoló ITT tekinthető meg!

Vissza a főoldalra (katalógus)

 a Szent István dóm
 a Szent István dóm
a Szent István dóm
 a Szent István dóm
 a Szent István dóm
 a Szent István dóm
a Szent István dóm
 a Városháza
 a Városháza
 a Városháza
a Városháza
 a Városháza
 vízmérték a Városházán



 a Duna Passaunál
 a Duna Passaunál
a Duna Passaunál








Vissza a főoldalra (katalógus)

Goslar, a Breitestor-tól a Zwingerig, séta a városfal melletti parkban, SzG3


Goslari jelenlétünk méltó befejezése egy séta a városfal mellett. Ha végeztünk a Breites tor megtekintésével akkor, ha szemben állunk a kapuval, induljunk el balra. Itt egy keskeny ösvényen átvághatunk a várfal alatti árok mellett, vagy kimegyünk a főútra és ott megyünk vagy 100 m-t és akkor térünk vissza a ligetes részre. Ha az előbbit választjuk, akkor elhaladunk néhány, valószínűleg áradásból visszamaradt kis tó mellett. Ettől kezdve a patak partján tudunk sétálni. Ez az Abzucht nevű patak, aminek az az egyik érdekessége, hogy részben a városon folyik keresztül, itt igen kellemes patakparti részek találhatóak, majd a várfal alatt kikanyarodva folytatja az útját ezen a ligetes részen. Miután még a fákon nem volt lomb, viszonylag jó képeket lehetett készíteni. Az egész város és ez a park is tele volt frissen nyílt crocusokkal (később, áprilisban a nárciszok nyíltak egész Németországban). Hatalmas tere van a viszonylag vad virágoknak Németországban, nem szedik le, nem tépik le ezeket, mindenki csak gyönyörködik bennük. Valószínűleg eredetileg telepítették ezeket, de mára már annyira elvadultak és elszaporodtak, hogy teljesen természetes hatásuk van. Ahol a patak elhagyja a várost, felette több tó is található, szépen kialakított parkos résszel, padokkal. Még tovább sétálva eljutunk a Zwingerig (nem csak Drezdában található Zwinger). Ez ugyanúgy állattartás, bemutatás céljából készült, mint a drezdai kollégája. Miután ez az oldala a városnak különösen ki volt téve a támadásoknak, kellett ide egy hatásos ágyú torony. Ez a Festungsturm. Ennek is van egy érdekessége, hogy nincs fizikailag összekapcsolva a városfallal, egyedülálló építmény (több értelemben is). Ezt a típus nevezik barbakánnak, ilyen Barbakán található Krakkóban is. Lám, hogy érnek össze az információk: Zwinger: Drezda - Goslar, Barbakán: Krakkó - Goslar, Virágsziget (Blumeninsel): Mainau - Kassel. A toronyban jelenleg múzeum működik. Ha az utolsó tavat is elhagyjuk - itt van a park vége - akkor az ott található utcán jobbra fordulva eljuthatunk a Kaiserpfalz (a császári palota) parkolójáig. Vagyis a Császári palota - Belváros - Breites tor - park körsétánk itt zárulhat (ha ebben a parkolóban hagytuk a kocsinkat).

További beszámolók Goslar-ról:

- a belváros
- a Kaiserpfalz
- a Breites tor és környéke

Vissza a főoldalra (katalógus)




 az Abzucht patak
 az Abzucht patak

 a városfal
 Judenteich
 Kahnteich
 Festungsturm
 Festungsturm
 Festungsturm
 Kahnteich
 Festungsturm
 Judenteich
 Judenteich
az Abzucht patak

Vissza a főoldalra (katalógus)