2015. április 10., péntek

Spangenberg, SzG3


Amennyire nem szép város Kassel, a környékén annál több igen szép kis városka található. Ezek közül most Spangenbergbe látogatunk el. A városka igen tekintélyes múltú, mivel az első említések már a VIII. században megtörténtek. A hesseni tartománygrófok egyik kedvenc tartózkodási helye volt, e miatt a város fölé magasodó hegyre vadászkastélyt is építtettek. A harmincéves háborút nem úszták meg pusztítás nélkül, de ugyanígy pusztított a II. VH. is a szőnyegbombázásaival. Bár ekkor a városnak le kellett volna teljesen égnie, az internet nem tér ki arra, hogy akkor hogyan maradt meg ennyi szép ház.
A város szerkezete hasonló a többi ilyen típusúéhoz. A város közepén áll a Városháza, közvetlenül mellette az evangélikus templom. A reformáció miatt a németeknél a legelterjedtebb vallás az evangélikus. A kocsit a városmag körül elhelyezett kis parkolók egyikében kell hagyni és innen könnyen be tudunk sétálni a szép részekre. A város megtekintése kb 1,5 órát vesz igénybe. Nem tudom, hogy nyáron mennyien vannak itt turisták, most gyakorlatilag senki. A fő közlekedési irányokból is kiesik, ide csak direkt lehet eljutni.

Vissza a főoldalra (katalógus)





 a Városháza
  a Városháza
 az evangélikus templom
 az evangélikus templom



Vissza a főoldalra (katalógus)

Spangenberg, a vadászkastély, SzG3


Spangenberg-ben már jártunk, akkor a városmagot tekintettük meg. Most menjünk fel a város felett magasodó hegyre és nézzük meg az ott található kastélyt. Szokás szerint igen változatos üzemmódban alkalmazták, volt vár, vadászkastély, erőd, börtön, erdészeti iskola, étterem, szálloda. Jelenleg zárva van felújítás miatt, állítólag vadászati kiállítás lesz benne. 
Amúgy igen régi a vár, az első említés 1235-ben történt róla. Igen szokatlan a kialakítása, mert egy ilyen magas és meredek helytetőn még nem láttam olyan várat, amelyet ekkora árokrendszer vesz körül. A legkülső sánc rendszer már korábban elpusztult, annak csak nyomai vannak meg. Maga a vár körül egy kb. 7-8 m mély és 15-20 m széles árokrendszer húzódik. A várba csak két helyen lehet bejutni. A látszólag jól védhető kialakítása ellenére története során igen sok kárt szenvedett. Korábban a tartománygrófok sokat tartózkodtak itt, de amikor a város fele 1637-ben megsemmisült, kikerült a látókörükből és kezdett leromlani. 1758-ban, a hétéves háborúban még a francia csapatok is elfoglalták. Kb. ettől az időtől fogva teljesedett ki a börtön funkciója, egészen a II. VH-ig. Általában elit börtönnek számított, mert szinte majdnem csak tiszteket tartottak fogolyként itt (a II. VH. alatt angol tisztek voltak itt). A II. VH végén egy amerikai bombázás után szinte teljesen kiégett, csak a határoló falak maradtak. Jó szokás szerint nem hagyták ebek harmincadjára a kastélyt, bár sikertörténetnek sem lehet mondani a dolgokat. Sajnos a város - mint azt már említettem - kissé (nagyon) kiesik a turista vonalakból, így csak az elvetemült favázas ház és vár turisták látogatnak ide, szerintem eléggé kevesen (állítólag a városnak magának jelenleg 25 millió Euró adóssága van).
Viszont a kilátásért érdemes ide feljönni, a vár is teljesen körbejárható. Viszonylag nehéz megtalálni a főútról a lehajtás helyét, mivel km-kel korábban jól ki van táblázva a vár iránya, de szokás szerint ahogy közeledünk felé, ezek a jelzések elmaradnak. Most is csak egy kis nyíl mutatta a lekanyarodás helyét, amit a gaz is benőtt jócskán. Célszerű a temetőt keresni, az út mellette visz el. A vár alatt egy jó nagy parkoló van, most persze üres volt. Innen kb. 5 perc alatt felsétálhatunk a várhoz. Mint mondtam, a vár körbejárható, de szerintem kezdjük ezt bal felé menet, így a végére hagyhatjuk a fantasztikus kilátás a város felé. Innen lenézve láthatjuk, hogy milyen meredek a hegyoldal (legalább is a város felé). Egyszer biztosan a felújítás is elkészül, akkor belülről is megtekinthető lesz a vár.

Vissza a főoldalra (katalógus)

a kastély a város felől









a rózsakert
kilátás a várból a történelmi városmagra

Vissza a főoldalra (katalógus)

Melsungen, SzG3


A németekről sokszor jut eszünkbe a tipikus favázas házépítési mód. Ez különösen erre felé (közép Németország) igen tipikus. Az egyetlen probléma ezzel az, hogy tényleg nagyon szépek ezek a falvak ill. városok, de ha már 4-et, 5-öt megnézett az ember, akkor azért már nem hat a reveláció erejével a dolog (ezt most nem azért írom, hogy rögtön el kezdjetek sajnálni, hogy ilyen helyeket "kell" néznem). Az is hozzátartozik a dologhoz, hogy valószínűleg több olyan helyen is jártam (talán ez is az), amelyik bár nagyon szép, de kiesik a fő turista útvonalakból, ezért viszonylag kevesen keresik fel. Amikor kiértem ide, Kasselben rögtön vettem egy várostérképet, aminek a hátoldalán szerencsésen megtalálható volt a tágabb környék igen részletes térképe is. Ott különféle kódokkal (csillagokkal, keretekkel) jelölték, hogy szerintük melyek azok a helyek, amelyeket érdemes meglátogatni. Ezt csak egy csillaggal jelölték, de eddig ez volt a legszebb, legegységesebb ilyen jellegű hely, ahol voltam. A parkolók számából ítélve, azért nyáron elég sokan látogathatnak el ide. Kasseltől csak 25 km-re van, az autópálya is ott megy el mellette, kijárattal, így minden adott a jó turisztikai hasznosításra. Itt láttam nagyon sok üzletet a házak alatt, tehát nem gond a vásárlás sem. 
Magáról a városról nem írok sokat, a látvány magáért beszél (ez így lesz majd a többi hasonló típusú helynél is). Szinte bármelyik parkolónál letehetjük a kocsit, azonnal a történelmi városmaghoz jutunk. Célszerű bemenni a főtérig, itt található a Városháza (amikor itt voltam, az egyik oldalát éppen tatarozták). Innen kiindulva meg lehet nézni a várost, tényleg nagyon szép. Érdemes a Fulda partjára is kimenni, nagyon kellemes hely. Ha valaki erre jár, ezt a helyet érdemes előre venni a sorrendben!

A beszámoló fotóalbuma ITT található.

Vissza a főoldalra (katalógus)

Schloß zu Melsungen
Schloß zu Melsungen



 a Városháza
 a Városháza


 hajó zsilip a Fuldán
 a Fulda partján
 a Fulda partján
a Fulda partján
 az evangélikus templom
Eulenturm

Vissza a főoldalra (katalógus)

2015. április 5., vasárnap

Goslar, a belváros, SzG3


Goslar a Harz hegység északi lábánál fekszik. Amikor a '70-es - '80-as években erre jártam (ez alatt a Harz hegység keleti, NDK-s oldalát kell érteni), soha nem gondoltam, hogy egyszer még elvetődök erre a vidékre. Goslarnak az volt a szerencséje, hogy kb. 15 kn-el a nyugati oldalra esett, így az NSZK része lett. A keleti oldalon láttam Quedlinburgot, Wernigerodét és Thalét. Ezek már akkor is nagyon tetszettek, különös tekintettel az ún. favázas (németül Fachwerkhaus) építési módra. Nekem ez jelenti az igazán német építészeti stílust. A goslariak részére az is egy érdekes dolog lehetett, hogy hirtelen egy határ menti városból majdnem az ország közepe lett. Ezekből a favázas házakból közel 1800 található meg itt, ilyen tekintetben egész Németországban itt található az legtöbb egy helyen ebből a típusból. Pedig elég sok alkalom lett volna arra, hogy ezek eltűnjenek (elsősorban háborúk miatt).
Magát a várost még 1000 előtt alapították. Mint azt a császári palotánál írtam, a városra az ezüstbányái miatt korán szemet vetettek a császárok, sokáig itt is volt az udvartartásuk (lásd: Kaiserpfalz). Jöttek mentek errefelé a seregek, köztük a svédek, Napóleon is járt erre, a várost csatolták ide, csatolták oda, a II. világháborúban pedig Wehrmacht egyik fontos helyőrsége volt itt, de itt volt az SS egyik tiszti iskolája is. A bombázásokat szerencsésen megúszták, majd az angol megszállási zónába kerülve később az NSZK része lett. Manapság mint az egyik legszebb német város, turisztikai célpont.
Akkor lássuk a várost. Ha a Kaiserpfalznál (a Császári palota) végeztünk, akkor innen igen könnyen bejuthatunk a város közepét jelentő Piactérre (Marktplatz). Ehhez a Hoher weg-en kell két sarkot befelé menni a városba és a Piactemplomhoz jutunk ki. Itt jobbra fordulva jutunk ki a tényleges Piactérre. Itt található a Régi városháza, a Kaiserworth nevű szálloda, amely korábban a céhek háza volt. A tér közepén egy kis kút, aminek a tetején a híres goslari sas egy másolata található. Ettől kezdve már tényleg csak az érdeklődés és az idő függvénye, hogy mit nézünk meg a városból, hivatkozva a korábban közölt adatra, hogy kb. 1800 favázas ház található a városban. Ráadásul egy patak is átfut rajta, mellette igen festői részek alakultak ki. A városban több, igen szép és nagy templom is található. Az is érdekes, hogy a favázas házak egy jó része fekete palával van borítva (a tetők egy jó része is), ebből igen sok van a környéken. A tetőkön alkalmazva igen szép tetőzeteket alakítottak ki, nagyon értettek hozzá. 
Itt ismét megemlítem a Goslar-ról készült fotóalbumot, itt lehet megtekinteni az össze goslari képet.


További beszámolók Goslar-ról:



Vissza a főoldalra (katalógus)

 a Kaiserworth



 a régi Városháza

 a goslari sas (másolat)
harangjáték


 az Abzucht partján
az Abzucht partján
 a Belváros térképe




a Marktkirche
a Neuwerkkirche

Vissza a főoldalra (katalógus)