2016. május 24., kedd

Oberschleißheim, Schleißheim Palace Complex, SzG3


Amit most bemutatok, az az egyik legnagyobb szabású palotakomplexum Németországban. München mellett található, az északi autópályától néhány kilométerre. Könnyen megközelíthető, ingyenes a parkolás (legalábbis akkor amikor ott voltam, biztosan). Viszont igen jó példa arra, hogy némelyek mire szórják el a pénzüket, sokszor feleslegesen, mivel nem igazán használják az elkészült kastélyokat. Ezt a palotakomplexumot (mert három kastély található itt) a bajor választófejedelmek (hercegek) építtették. Az Öreg kastély volt talán az egyetlen, amit ténylegesen használtak is. Mikor ezt kinőtték, épült meg az Új kastély, ami igencsak hatalmas. Később ezt még nagyobbra akarták fejleszteni, megcéloztak egy Versailles típusú komplexumot. Ez végül is pénzügyi nehézségek miatt nem valósult meg. Viszont a müncheni Nymphenburg kastélyt és a Residenz-t sokkal szívesebben használták, így megmaradt egy "hétvégi nyaraló"-nak. Az Új kastéllyal szemben (kb 1 km-re tőle) építettek még egy kis kastélyt, aminek a neve Lustheim. Érdemes ezt a nevet lefordítani. Egy kis segítség: lust - nemi vágy, heim - otthon. Nem voltak szégyenlősek. Ez a kastély ilyen célokra és vadászháznak épült. Tehát volt három kastély és alig használták. Jelenleg ez a három kastély és a kastélypark a Bajor Állam tulajdonát képezi, jelenleg zárva vannak, néhány kisebb jelentőségű kiállítást leszámítva. Ami viszont nagy szám (persze ebbe beleértve a három kastélyt is) az a hatalmas kastélypark. Na itt mutatkozik meg az (többek között), amit Freisingnél írtam, a vízkormányzás. Olyan patak, tó és szökőkút komplexumot hoztak létre, ami párját ritkítja. "Szokás szerint" a paloták környékében francia típusú parkok vannak, ahogy távolodunk ezektől, egyre angolosabbak a parkrészek. A kastélyparkot két oldalról közre fogja az Északi és a Déli csatorna. Közöttük a vízszintben differencia lehet, mivel keresztben is futnak kisebb csatornácskák. A Lustheim kastély körül ívesen vannak ezek a csatornák kiképezve, amelyek végül egyesülve elhagyják a kastélykomplexumot. Ez a csatornarendszer aktív összeköttetésben van a müncheni Englischer Garten vízrendszerével. A parkrendszer megtekintésére legalább 2 órát rá kell szánni, megéri!

Fotóalbum (az összes, Oberschleißheim-ben készült fotó itt tekinthető meg):

Vissza a főoldalra (katalógus)

a régi kastély
 a régi kastély
 a régi kastély
 a régi kastély
a régi kastély
 az új kastély
 az új kastély
 az új kastély
 az új kastély
az új kastély
 a kastélypark
 a kastélypark
 a kastélypark
 a kastélypark
 a kastélypark
a kastélypark
 Schloß Lustheim
 Schloß Lustheim
Schloß Lustheim
 Schloß Lustheim
Schloß Lustheim
 a kastélypark
 a kastélypark
a kastélypark

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése